A lengőrendszer-tartó (gyakran pók néven is emlegetett) rögzíti a hangszórókeretben a hangtekercset. Olyan precíziós sugárirányú rugóként működik, amely biztosítja, hogy a membrán egyenes vonalban, derékszögben mozogjon a mágneses résekben. Ez a mechanikai vezérlés segít megelőzni azokat a zavaró nemlineáris torzításokat, amelyeket akkor hallunk, amikor a membrán hátra-ha előre billegni kezd, vagy amikor a hangtekercs elveszíti helyzetét, mert túl messzire lett tolva a tervezett határokon túl. Amikor a lengőrendszer-tartó mikronos pontossággal középre állítja a tekercset, megakadályozza, hogy az a mágneses szerkezet részeihez dörzsölődjön, és egyúttal szabályozza azokat a zavaró alacsonyfrekvenciás rezonanciákat, amelyek körülbelül 500 Hz alatt kezdnek felhalmozódni. A rezgések eltűnésének sebességét a csillapítási tényező határozza meg. Ezt befolyásolják például az anyag szöveti sűrűsége, a gyártás során hozzáadott polimerek jelenléte, valamint magának az anyagnak a merevsége. A professzionális minőségű mélyhangszórók általában merevített pamut kompozit lengőrendszer-tartókat használnak, amelyek akár 30 százalékkal gyorsabb hangelhalást eredményeznek a kezeletlen hagyományos változatokhoz képest. Ennek eredményeként jelentősen kevesebb rezonancia-probléma lép fel – egyes kutatások szerint ez akár kb. 12 decibel csökkenést is jelenthet, amelyet a Journal of the Audio Engineering Society című szakfolyóiratban publikáltak.
Amikor a gumiabroncsok (damper) elkezdenek kopni, komolyan rontják a hangminőséget. Egy hibásan működő gumiabroncs milliméter/newton mértékegységben nagyobb deformációt mutat, ami azt jelenti, hogy a hangszóró membránja túl messzire mozdul el a megfelelő helyzetéből bizonyos frekvenciákon. Ennek eredményeként észrevehető csúcsok jelennek meg az alacsony frekvenciás tartományban (40–80 Hz körül), miközben egyes területeken a 100 Hz feletti tartományban is csökkenés tapasztalható, így az ismert, egyenetlen és dörgő hatás alakul ki. A hangok eltűnésének módja is romlik: a lecsengés ideje kétszer vagy akár háromszor hosszabb lesz a szokásosnál, ezért a határozott dobütések nem tiszta ritmusokká, hanem zavaros morajlásokká válnak. Ezen felül fellép egy úgynevezett oldirányú hangtekercs-elmozdulás is, amely további 8–10%-os torzítást okoz, és kellemetlen zümmögést eredményez bonyolult basszusrészletek esetén. Mindezek együttesen alapvetően tönkreteszik a pontos hangszereléshez szükséges tiszta frekvenciaeloszlást és gyors válaszidőt professzionális környezetben.
Fő hallási jelzők:
A habos és gumi csillapítók előrejelezhetően romlanak:
A habos csillapítók általában 12–20 évig tartanak, mielőtt az oxidáció lerombolja sejtszerkezetüket; a gumiból készült változatok hosszabb ideig bírják, de az ózonhatásra merevebbé válnak. Fordítsa óvatosan a kúpot: bármilyen kaparó ellenállás, megakadás vagy középponton kívüli mozgás funkcionális hibát jelez, amely csere szükségességét teszi szükségessé.
A habos csillapítók idővel kémiai úton öregednek, mivel a nedvesség behatol a polimer láncokba, még akkor is, ha megfelelően, szabályozott környezetben tárolják őket. Az anyag pórusos szerkezete lehetővé teszi, hogy a levegő átjárja, és így lassan felbontja a molekuláris kapcsolatokat a hónapok elteltével. Amikor ez megtörténik, az anyag rugalmas tulajdonságai csökkennek, így a csillapító már nem tudja megfelelően ellátni feladatát, azaz a membrán stabilitásának fenntartását. A teljesítmény jelentősen csökken, még mielőtt bárki is fizikai kárt észlelne rajta. Ennek a természetes lebonthatósági folyamatnak köszönhetően sok szakember inkább a komponensek papír alapú életkoruk alapján dönt a cseréjükről, semmint arra vár, amíg a túlzott használat nyomai megjelennek rajtuk.
Három környezeti tényező gyorsítja jelentősen a lebonthatóságot:
Az ablakok mellett, tengerparti éghajlaton vagy nedves pincékben telepített egységek akár már 6–10 év alatt is meghibásodhatnak. A hosszú élettartam érdekében kerülni kell a közvetlen napfényt, a magas páratartalmú környezetet és az ózondús környezetet.
A légcsillapító-csere és a teljes hangszóró-csere közötti választás objektív költség-haszon elemzésen, nem pedig szubjektív tapasztalaton alapul. A szakmai javítási adatok szerint a légcsillapító-szerviz átlagosan az új hangszórók árának 15–30%-ába kerül, így célzott javítás gazdaságilag indokolt megoldás aktívan és ellenőrzött körülmények között üzemelő rendszerek esetén. Három szempont segít a döntés meghozatalában:
A hangszórók teljes cseréje helyett a különös fékezőelemek javítására való összpontosítás 40 és akár 60 százalék között csökkenti az üzemelési leállásokat. Ez azt jelenti, hogy a vállalkozások zavartalanul folytathatják működésüket, anélkül hogy ezekkel a költséges megszakításokkal kellene szembenézniük. Amikor a berendezés múltját vizsgálja, ne feledkezzen meg arról sem, milyen környezetben használták. Gondoljon például olyan helyekre, ahol nagy a páratartalom vagy folyamatos a napfényhatás – ezek a tényezők idővel komolyan károsítják az alkatrészeket. A jó karbantartási tervnek ezt is figyelembe kell vennie előre. Egy ilyen módszeres megközelítés hosszú távon mind pénzügyileg, mind minőségi szempontból megtérül: nem pazarlunk pénzt felesleges cserékre, és a hangminőség egyenletes marad a rendszerekben, ami nagyon fontos az ügyfélégedettség szempontjából.
Egy csillapító, vagy pók elsődleges funkciója a hangtekercs rögzítése és a kúp megfelelő mozgásának biztosítása a mágnesrésben annak érdekében, hogy elkerüljék a nemlineáris torzításokat és rezonancia-problémákat.
Hallható jelek például a dobpergés, a dörzsölődés, az aszimmetrikus mélyhang-lecsengés és a mélyfrekvenciás válaszban tapasztalható „feszesség” elvesztése. Látványos jelek közé tartoznak a repedések, az összehúzódás és a ragasztószál elválasztódása hab- vagy gumicsillapítóknál.
A csillapítók általában 12–20 év alatt igényelnek cserét, attól függően, hogy milyen környezeti tényezők – például páratartalom, UV-fény-kitétség és ózon jelenléte – gyorsítják-e a lebonthatóságot.
A csere döntését költség-haszon elemzés alapján kell meghozni, figyelembe véve a költségeket, a berendezés életkorát, felhasználási intenzitását, a hiba mértékét és a potenciális üzemi leállások csökkentésének lehetőségét.